Oktopusz doki
Otto Octavius zseniális atomtudós volt, megtervezett és elkészített egy mellkasra rögzíthető hevedert, amelyhez négy csápszerű nyúlvány csatlakozott. Ezeknek a karoknak a segítségével biztonságos távolságból tudott dolgozni a radioaktív anyagokkal. Találmányáért elnevezték Doktor Octopusnak. Egy véletlen laboratóriumi baleset során a radioaktív folyadékokból felszálló pára felrobbant, és sugárzó részecskékkel kezdte bombázni a tudóst. A baleset következtében a hevederösszenőtt Octavius bőrével és idegrendszerével. A tudós agykárosodást is szenvedett, amelynek eredményeképpen beteges bűnözési hajlam (kriminománia) lett úrrá rajta. Octopus rájött, hogy mesterséges karjait pszionikus úton is tudja irányítani, nemcsak a szintén általa készített vezérlőpanel segítségével. Az évek során Octavius akkora gyakorlatot szerzett karjai gondolati irányításában, hogy akkor is tudta koordinálni a karok mozgását, amikor azok nem voltak a hevederhez csatlakoztatva. A hatóságok sebészi beavatkozással leválasztották testéről a hevedert, azonban egy újabb sugárzásnak kitéve az visszanőtt. Octopus bűncselekmények révén akart vagyonhoz és hatalomhoz jutni, bandákat szervezett, amelyek segítségével megpróbált a New York-i alvilág meghatározó figurájává válni. Harcolt a Fenegyerek és Mr. Fantastic ellen is, de leghőbb vágya, hogy leszámolhasson első számú ellenségével, Pókemberrel. Habár Octavius eredeti félénk, jóindulatú személyisége időről-időre visszatér, a gonosz Doktor Octopus azonnal és elkerülhetetlenül újra átveszi a hatalmat.
Valódi neve :
Otto Octavius
Első megjelenése:
Hihetetlen Pókember 3.szám (1963)
Magassága : 179cm
Súlya: 122kg
Szeme színe: barna
Haja színe : barna
A Zőld manó
Norman Osborn gyermekkorában sokat szenvedett apja miatt, és felnőttként ő is a munkáját helyezte előtérbe fia, Harry
helyett. Norman egy tudóssal, Dr. Mendel Stromm-al közösen alapította meg az Oscorp Műveket, amely rövidesen Amerika egyik vezető vegyipari és robotikai kutatással is foglalkozó vállalkozása lett. Osborn-t annyira megrészegítette a hatalomvágy és a siker, hogy kitúrta társát a cég vezetőségéből, és sikkasztás vádjával rendőrkézre jutatta. Miután Stromm már nem jelentett problémát, Osborn az ő kutatásait elorozva próbált még nagyobb befolyásra szert tenni. Norman a tudós titkos jegyzeteit fellapozva, egy erő és intelligencia növelő formula terveire lett figyelmes, és úgy döntött elkészíti a vegyületet. Mikor hozzálátott a kísérlethez, a szérum hirtelen zöldes színűre vált, majd Norman arcába robbant. A világ legkiválóbb orvosai hetekig küzdöttek Osborn életéért, míg végre meggyógyult. Az orvosok vizsgálatai arra viszont nem derítettek fényt, amit Norman már rögtön ébredése után sejtett a formula tökéletesen bevált, hatalmas erővel és intelligenciával felruházva Osborn-t, akin a pozitív hatások mellett az őrület jelei is mutatkozni kezdtek. Mint később kiderült, Osborn balesetének hátterében egy szabotázsakció állt, amelyet saját fia követett el ellene, bosszúból azért, hogy apja oly sokáig tudomást sem vett róla. Osborn feltételezhetően mentális zavarai miatt ahelyett, hogy a világ elé tárta volna felfedezését, inkább titokban tartotta azt, és talán a kaland kedvéért, álruhát öltve kiélte bűnözői hajlamát. Így született meg a Zöld Manó.

Valódi neve :
Norman Osborn
Magassága : 181 cm
Súlya : 83 kg
Szeme színe : kék
Haja színe : barna
Homokember
Flint Marko egy szigorúan őrzött New Yorkhoz közeli börtönsziget legkezelhetetlenebb fogja volt. Egy este sikerült megszöknie, a börtön egyik őrizet nélkül hagyott szennyvízelvezető csatornáján keresztül. Flint az első számú közellenség lett, és az FBI mindent elkövetett annak érdekében, hogy elkapják a szökevényt akár élve, akár halva. Flint a csatornahálózaton át eljutott egy olyan helyre, ahová épeszű ember be nem tette volna a lábát - egy atomkutató intézet kísérleti telepére. Úgy gondolta, hogy itt nem fogja keresni senki ezért, biztonságban érezheti magát, és erőt gyűjthet a további meneküléshez - de tévedett. A telep kutató mérnökei nem tudván a férfi ottlétéről, egy veszélyes nukleáris kísérletbe kezdtek, amely radioaktív sugárzással árasztotta el Flint búvóhelyét is...A sugárzás hatására Flint teste reakcióba lépett a talpa alatt lévő parti homokkal és átalakította a férfi molekuláit. Így született meg az elpusztíthatatlan Homokember.
Valódi neve :
Flint Marko
Első megjelenése:
Hihetetlen Pókember 4.szám (1963)
Magassága : 180cm
Súlya: 83kg
Szeme színe: barna
Haja színe : barna
Venom
A fekete ruha tulajdonképpen földönkívüli intelligens lény, szimbióta, azaz olyan élősködő, amely fizikailag és pszichikailag össze
akar kapcsolódni a Pókemberrel. Reed Richards-nak (a fantasztikus 4-es tudósának) egy hangágyú segítségével sikerült leválasztania a szimbiótát Pókemberről és elzárnia egy létfenntartó kapszulába. A szimbióta sokkal intelligensebbnek bizonyult, mint azt eleinte hitték. Elszabadult fogva tartóitól, majd első útja Peter Parker lakásába vezetett, ahol magára öltötte a piros-kék ruha külalakját. Mikor Peter rájött a tévedésére, már túl késő volt: a ruha ismét birtokba vette őt. Pókember a legközelebbi templomtorony felé vette útját, abban a reményben, hogy a harangkongás elintézi a szimbiótát. Próbálkozása részleges sikerrel járt. A haldokló szimbióta bevonszolta magát a templomba. Éppen itt imádkozott Eddie Brock, aki katolikus neveltetésben részesült, ám most, élete mélypontján, öngyilkosságra készülődött. Brock sikeres újságíró volt a Daily Globe-nál, egészen addig, amíg egy rendkívüli exkluzív cikkben le nem leplezte a Bűnölő nevű pszichopata gyilkost. Az általa pellengérre állított személyről azonban kiderült, hogy kényszeresen felvállalja mások bűneit, míg a valódi Bűnölő nem más, mint Stan Carter rendőrfelügyelő. Ezt azonban a Pókember derítette ki. A botrány nyomán Eddie Brock a szakmán belül köznevetség tárgyává vált, és írásait, ezt követően már csak zuglapok fogadták el. A megkeseredett Brock, minden gondjáért a Pókembert hibáztatta. Összeomlása után Brock erőteljes izomfejlesztő edzésbe fogott, hogy gondolatait elterelje problémájáról, ám a kemény testgyakorlás csak tovább fokozta a Pók iránt érzett gyűlöletét. Ennek köszönhetően talált rá a szimbióta, mely mindig a legközelebb lévő és legerősebb érzelmekkel átfűtött lényből nyeri táplálékát. Ez a találkozás azonban rontotta a már eddig is eléggé összezavart szimbióta állapotát. A Pókember mindkettőjük számára központi fontossággal bírt, ám Brock megveszekedett gyűlölete a szimbióta érzéseit is ez irányba mozdította el. Brock hamarosan azt tapasztalta, hogy a ruha a Pókemberéivel, azonos tulajdonságokkal ruházta fel őt, ezen kívül már meglévő testi erejét is emberfölöttivé fokozta. Ekkor nevezte el kettősüket Brock, Venom-nak.

Valódi neve :
Edward Brock
Első megjelenése:
Hihetetlen Pókember 299.szám (1988)
Magassága : 190cm
Súlya: 118kg
Szeme színe: kék
Haja színe : vöröses szőke
Mysterio
Daniel Berkhart, az eredeti Mysterio, Quentin Beck cellatársa volt a börtön, aki pusztán időtöltésképpen kezdte el oktatni Daniel-t, majd komolyabban is beavatta őt a pszichológia és az illúziókeltés művészetébe, hogy majd a börtönből kijutva, átvegye tőle titkos személyazonosságát. Berkhart szabadulása után, cimborája kérésére támadást intézett Mysterio-ként Pókember ellen, de olyan csúfosan lebőgött, hogy beleroppant. Beck halála után, Berkhart feladta az időközben magának kialakított Lámpás Jack identitást, és újból magára öltötte Mysterio köpenyét, és a civil életben is Beck unokatestvérének, Maguire Beck-nek adta ki magát. Csatlakozott a Baljós Heteshez, és Elektróval közösen próbálták Stewart Ward szenátort kikészíteni. Mikor Venom vadászni kezdett a Hetes tagjaira, Berkhart saját bőrét mentve, kilépett a csapatból, és inkább Pókember legyőzésére koncentrált. Olyan embereket rabolt el, akik szerinte ismerhették Pókember valódi kilétét, így például Flash Thompson-t. Flash azonban nem hagyta magát, és kiszabadult a Berkhart keltette illúzió fogságából. Berkhart jelenleg is azon fáradozik, hogy megbüntesse azokat ? Pókember, Fenegyerek, Joe Smith és Betsy Schneider ? akik öngyilkosságba kergették legjobb barátját, Beck-et. Holléte egyelőre ismeretlen, de többen is látták New York környékén.
Valódi neve :
Quentin Beck
Első megjelenése:
Hihetetlen Pókember 13.szám (1964)
Magassága : 178cm
Súlya: 73kg
Szeme színe: kék
Haja színe : Fekete
Rinó
A kolosszus, akit ma Rinó néven ismerünk, eredetileg egy pitiáner bűnöző volt, míg az izomagyú gengszterre fel nem
figyel néhány kelet európai titkos ügynök, és felkérték, hogy legyen kísérleti alanyuk, egy projectben, amelynek célja egy emberfeletti képességekkel rendelkező zsoldos-bérgyilkos létrehozása volt. Alexsei beleegyezett, és a kutatást vezető két orosz tudós, Igor és Georgi azonnal megkezdték vele a munkát. Hónapokon át injekciókkal és radioaktív sugárzással bombázták testét, majd végül egy második, úgynevezett szintetikus bőrt adtak rá, amely alakja és ellenálló képessége miatt leginkább a rinocérosz bőrre emlékeztetett. Így született meg Rinó. Azonban ?teremtői? végzetes hibát követtek el, mert nemcsak ereje, de intelligenciája is alaposan megnőtt az egykor befolyásolható bűnözőnek. Rinó kitört a laboratórium falai közül, és mivel senki sem tudta megállítani, a maga útját kezdte járni, mint zsoldos. A Rinó első dokumentált küldetése során elrabolta a Földre visszatérő űrhajóst, John Jameson-t. Pókember a nyomába eredet, és egy kimerítő küzdelem során legyőzte Rinót, akit eszméletlen állapotában a hatóságok azonnal le is tartóztattak.
Valódi neve :
Aleksei Mikhailovich Sytsevich
Első megjelenése:
Hihetetlen Pókember 41.szám (1966)
Magassága : 195cm
Súlya: 322kg
Szeme színe: barna
Haja színe : barna
Mészárszék
Cletus Kasady 11 egymást követő gyilkosság után börtönbe lett zárva, ahol Eddie Brock (Venom) lett a
cellatársa. Amikor az idegen szimbióta elment Eddie-ért, hogy kiszabadítsa, egy gyermekét otthagyta, hogy kapcsolódjon össze Kasadyval, így létrejött Vérontó. Kasady ezután kitört a cellájából. Amikor Pókember találkozott vele, képtelen volt megállítani, ezért Venomért ment a Fantasztikus Négyessel, majd együttes erővel bebörtönözték Vérontót a Ravencroft elmegyógyintézetbe. Több alkalommal is megszökött onnan, de mindig visszakerült a Ravencroftba.
Valódi neve :
Cletus Kasady
Első megjelenése:
Hihetetlen Pókember 361.szám
Magassága : 180cm
Súlya: 85kg
Szeme színe: zöld
Haja színe : vörös
Hozzászólások (0)
Bejelentkezéshez kattints ide, ha még nem regisztráltál, regisztrálj!